Néhány előzmény tömörített, epizodikus és nagyon egyszerűsített áttekintése után (első rész, második rész, harmadik rész) vessünk egy pillantást az alábbi grafikonra:
Tény, hogy Fritz Haber életművének része a vegyi hadviselés alapjainak a lefektetése, de az is, hogy a második világháború utáni évtizedekben több milliárd ember élelmezése alapult az eljárására. Becslések szerint ma a világ népességének legalább a fele függ a nitrogénműtrágyán alapuló élelemtermeléstől, az évi 450 millió tonna nitrogénműtrágya (ami a 19. század végi guanófelhasználás ezerszerese) előállítását pedig a Haber–Bosch-szintézis teszi lehetővé. A globális népességrobbanás természetesen messze nem két ember munkáján múlott, nem ez az egyetlen tudományos eredmény idézte elő, de az egyik rendkívül fontos előzményként, előföltételként tekinthetünk rá.
A „zöld forradalom” atyjának Norman Borlaug amerikai növénybiológust tartják, aki a 40-50-60-as években gabonanövények nemesítésével (például rövid szalmájú, bőtermő búza), a hibrid vetőmagok elterjesztésével és a szükséges tudás átadásával fel tudta készíteni a fejlődő országok gazdálkodóit a terméshozamok többszörözésére. A vezetésével átütő sikereket értek el többek közt Mexikóban, Indiában, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Kínában. Közülük többen élelemimportálóból élelemexportálóvá váltak, méghozzá oly módon, hogy a termőföldterületeket szinte nem is kellett növelniük, míg néhány évtized elteltével ötször-hatszor annyi kukoricát, rizst, búzát termeltek. Csupán az itt felsorolt országokban ma a világ népességének majdnem a fele él.
A zöld forradalom így vagy úgy szinte minden államot érintett, akár Borlauggal, akár nélküle. Magyarországon sem a Liszenkó-féle szovjet „agrárreformoknak” köszönhetően négyszereződött a kukorica, búza terméshozama 1960–1980 között. (Az amerikai Norman Borlaugot 1980-ban, amikor még javában tartott a hidegháború, az MTA is tiszteleti tagjává választotta.) Afrika nagy része azonban kivételnek számít. Az infrastruktúra hiánya, a képzetlenség, a szervezetlenség és a korrupció Afrikában nem tették lehetővé a sikereket, az elmaradás sok helyen már nem is évtizedekben mérhető. Ennek ellenére Afrika népessége is nő, kéz a kézben a tömeges éhezéssel és a természet fokozott kizsákmányolásával. Van tehát összehasonlítási alap azok számára, akik azt mondják, hogy a zöld forradalom egyértelműen ártalmas folyamat, mert csak a túlnépesedést és az elvándorlást segíti elő.
A zöld forradalomnak kétségtelenül vannak káros mellékhatásai. A hibrid gabonafajták terjedésével kiszorultak a hagyományos fajták, ezért génbankokat hoztak létre a megőrzésükre. Globalizálódott világunkban a mezőgazdaság világtermeléssé vált, ami miatt a kisebb országok termelői versenyképtelenné válhatnak, ez pedig helyi társadalmi gondokat okozhat. (A jelenség Magyarországon jól ismert.) Az intenzív termeléshez gépek és vegyszerek – a műtrágya mellett gyomirtók, kártevők és kórokozók elleni szerek – kellenek, ami egyrészt környezeti, egészségügyi gondokat is felvet, másrészt emiatt bizony az élelmezés is nagy részben a kőolajon alapszik.
A jelenlegi konszenzus szerint a zöld forradalom globálisan és eddig jóval több problémát oldott meg, mint ahányat létrehozott. Ám ha azt nézzük, hogy 2025-re a Föld lakóinak száma meghaladja a 8 milliárd főt, nagy kérdés, mikor kezd csökkenni a növekedés üteme. Meddig tarthat egyáltalán a gyarapodás, mennyi a népességmaximum? Közismert az is, hogy a populáció földrajzi eloszlása nem egyenletes, ami önmagában is feszültségekhez vezethet, hát még ha a politika, háborúk vagy természeti katasztrófák is közrejátszanak.
A népességnövekedés iramát tekintve előjelezhető, hogy a terméshozamok további növelésére, többszörözésére lesz szükség. A megoldást sokan a biotechnológiában, a génmódosításban látják, amit sokan mások rendkívül kockázatos útnak tartanak. Látni kell azt is, hogy a Borlaug-féle, jobbára emberbarátinak nevezhető tevékenységből mára agresszív és gátlástalan mamutvállalatok piacszerzési tevékenysége, óriási globális üzlet lett. A napjainkban zajló második zöld forradalomban az élelemellátás helyett már a profit biztosítása került a középpontba.