Bernardo Bertolucci 1987-es remekműve, Az utolsó császár egy rendkívüli életpályán keresztül mutatja be Kína drasztikus átalakulását a 20. században. Pu Ji, a Kínai Birodalom utolsó uralkodójának története szimbolikus: az egyén – legyen szó akár az Ég Uráról – törékeny és tehetetlen a jelentős társadalmi változásokkal szemben. Egy 21 évszázados császárság alakult át a megaláztatás évszázada után: köztársasági forradalom, japán megszállás, kommunista forradalom.
Pu Ji gyermekként a Tiltott Város istenségként tisztelt ura volt, akinek azonban semmiféle valódi hatalma nem volt sem a saját élete, sem az ország felett. A film azt az utat mutatja be, hogyan válik önmagával és a rendszerrel megbékélő egyszerű halandóvá. A történet nem csupán egy bukás krónikája, hanem a bűntudat és a rehabilitáció drámája is. A fogság évei és a kommunista átnevelés (kertészt csináltak belőle!) hatására Pu Ji-nak szembe kell néznie múltbeli hibáival és azzal, hogy bábként asszisztált a japánok bűneihez.
A film minden idők egyik legjelentősebb nemzetközi koprodukciója, és az első olyan nyugati játékfilm, amelynek a Kínai Népköztársaság kormánya engedélyezte a forgatást a pekingi Tiltott Városban. Nem mellesleg 19 ezer statisztára és a Kínai Néphadsereg segítségére is szükség volt, hogy hitelesen visszaadják a birodalmi udvar egykori tömegméretű rituáléit. Készítésének körülményei, történelmi jelentősége és a szakmai fogadtatása egyaránt egyedülállóvá teszik a mozit: valósággal letarolta az 1988-as Oscar-gálát, 9 kategóriában is nyert.