Szabad tartalmak

Tartalomlicencelés, szabad tartalmak témakörben kerestem a magyar helyzetre vonatkozó információkat, amikor ráakadtam Faludi Gábor recenziójára,¹ amelynek tárgyáról, a Szerzői jog mindenkinek című könyvről² kiderült, hogy szabadon hozzáférhető.

Ám a kelleténél sokkal nehezebb volt eljutni e minősíthetetlen könyvészeti megoldásokat tartalmazó, jobb sorsra érdemes könyvhöz (kínos, hogy még a copyright jelölése is rossz). A keresgélés pedig csak megerősítette azt a mindennapokban szerzett benyomásomat, hogy a hazai tartalommegosztás, -felhasználás és -licencelés – főleg a szabad tartalmak tekintetében – továbbra is gyerekcipőben jár: nem igazán érdekel senkit a kérdéskör és nehéz tájékozódni benne. Inkább a gyakorlati vonatkozásokra és a közösségi szemléletre, illetve annak hosszú távú pozitív következményeire gondolok, mert a jogszabályok és a törvényhozás az én érdeklődési körömön is kívül esnek. Létezett Creative Commons Magyarország egyesület, sajnos megszűnt.

A szerzői jog által megkülönböztetett felhasználási fajták: a mű megismerése, többszörözése, terjesztése, átdolgozása, átvétele. A szabad tartalom esetén a licenc mindenkinek minden felhasználási módra engedélyezi a mű felhasználását, és ezen felül tartalmazhat egyedi megkötéseket. A szabad licencek: közkincs (public domain), CC (BY és BY-SA variánsok), copyleft (GNU GPL).

Az említett könyv 9. fejezete felelős szerkesztőknek hasznos és kötelező olvasmány. Ezen belül most a 9.3. alfejezetre térünk ki, amely az ún. alternatív felhasználási engedélyezési modellekről szól.

“Az Szjt. mindössze egy esetben teszi könnyebbé az online felhasználások, vagyis a művek, teljesítmények lehívásra hozzáférhetővé tétellel megvalósuló nyilvánossághoz közvetítésének egyéni engedélyezését. Ha a szerző maga gyakorolja a mű lehívásra hozzáférhetővé tételének jogát, a felhasználási szerződést írásba foglaltnak kell tekinteni, ha a műre a szerző elektronikus úton kötött és rögzített szerződéssel enged további felhasználást.” (222. o.)

“Az Szjt. nem tartalmaz speciális rendelkezéseket alternatív licencelési megoldásokra vonatkozóan, azonban a felhasználási szerződésekre vonatkozó általános szabályai ezekre az alternatív engedélyezési modellekre is ugyanúgy alkalmazandók, mint az egyedi szerződéskötéssel adott felhasználási engedélyekre.” (223. o.)

“A CC-licencek ugyanolyan felhasználási engedélyek, mint amelyeket az Szjt. 16. § (1) bekezdése szerinti egyedi felhasználási szerződéssel szerezhet a felhasználó, alkalmazásuk alapfeltétele ugyanúgy az, hogy a tárgyukat képező mű szerzői jogi oltalom alatt álljon.” (224. o.)

A helyzet igazából a végfelhasználók szempontjából trükkös, mert az, hogy egy művet CC licenccel lát el a közlője, nem szavatolja a jogszerű felhasználást. Pl. ha egy tanulmánykötet egyik szerzője nem írt alá felhasználási szerződést, akkor a kiadó hiába látta el CC BY licenccel a könyvet, e tanulmány átvétele egy másik könyvbe jogtalan (némileg mesterkélt példa). Az egyszerzős magánkiadások teremtenek viszonylag egyértelmű helyzetet, pl. ha megállapítható, hogy valaki a saját weboldalán publikálta a saját írását, fotóját, zenéjét, akkor plauzibilis a mellékelt szabad licenc.

A közösségi oldalakon publikált dolgok nem szabad tartalmak, csak a platformok szereznek teljes körű felhasználási jogot hozzájuk. Mondhatnám, hogy ez közkeletű félreértés, ha nem tudnám, hogy sokan mindent szabadon felhasználhatónak tartanak, amit az interneten találnak.